Az idén május 8-14. között Arizona fővárosában, Phoenixben került sor 56. alkalommal a 21 éven aluli tudósok "olimpiájára", az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) világversenyre.

A versenyen a többszörös előzsűrizést követően a felkért szervezetek nevében több mint 50 ország fiatal tudósjelöltjei vehettek részt. Hazánkból tíz éve a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) jogosult résztvevőt javasolni a versenyre.

Ebben az évben hazánkat a MISZ által szervezett Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny egyik győztese, Rátai Dániel képviselte egy olyan találmánnyal, amely minimális (kb. 25-30 ezer forintos) ráfordítással a közönséges személyi számítógépet háromdimenziós készülékké, s egyben érintőképernyős PC-vé képes változtatni.

A tudományos-fantasztikus filmekbe illő teljesítményt a nemzetközi zsűri példa nélküli elismerésben részesítette: összesen hat első díjat ítélt oda a huszadik életévét e hónap végén betöltő fiatal feltalálónak.

A 14 kategóriában indult 1444 pályázó közül hárman részesültek abban díjban, hogy részt vehetnek az idei Nobel-díjátadó ünnepségen – Rátai Dániel közöttük van. Ezen kívül megnyerte a világ legtekintélyesebb processzorgyártó cégének, az Intelnek a legjobb teljesítményért felajánlott díját (Intel Foundation Achievement Award), ebben összesen tizennégyen részesülhettek. Díjazásuk: fejenként 5. ezer dollár.

Dániel találmánya, mely nem csupán háromdimenziós megjelenítésre, hanem játékok új generációjának létrehozására, a legkülönbözőbb tervező, modellező, animációs, képességfejlesztő és egyéb műveletek 3D végzésére is alkalmas, s ezt érzékeltetendő a polihisztor Leonardo nevét viseli.

A számítógép-tudomány (Computer Science) képviselői között kimagasló érdeklődést keltve szerezte meg a kategória legjobbjának járó abszolút első díjat. Ezen kívül a kategória két első díja (3-3 ezer dollár) közül is az egyiket Rátai Dániel kapta.

Dollárban kifejezve az előbbiekhez képest szimbolikusnak tetszhet, de eszmei értéke felbecsülhetetlen annak a szakmai elismerésnek, amelyet a Számítástechnikai Szövetség (IEEE Computer Society) és a Találmányi és Kereskedelmi Hivatalok Szövetsége (Patent and Trademerk Office Society) fejezett ki első díjaival (700 ill. 200 dollár).

A MISZ által a korábbi években az ISEF "olimpiára" kiküldött fiatalok imponáló eredményekkel büszkélkedhettek, ez a hatszoros elsőség azonban - nemzetközi szinten is - teljesen példa nélkül álló.

Külön elismerés illeti meg az iskola pedagógusát, a konzulens szerepét betöltő Bálint Györgyöt, aki elindította Dánielt a siker útján. A Magyar Innovációs Szövetség május 24-én Sajtótájékoztató keretében ismerteti részletesen Rátai Dániel találmányát és az "ifjú tudósok" olimpiájának részleteit. dr. Pakucs János, a MISZ elnöke.


MTI