Fizikus reverendában

Az Élet és Tudomány egyik alapítója, legkedveltebb szerzője s évtizedeken át – haláláig – szerkesztőbizottsági tagja volt Öveges József (1895–1979). A tatai Eötvös József Gimnázium egyik 17 éves tanulója az idén a Természet Világa ifjúsági cikkpályázatán lapunk különdíját nyerte az alábbi, Öveges professzor életéről írt munkájával. Ez alkalomból Öveges József tatai esztendeinek nyomait kutattuk a városban és egykori kedves gimnáziumában.

A Zala megyei Páka községben 1895. november 10-én született. Édesanyja, Mihálovits Ilona a pákai orvos leánya, édesapja pedig Öveges József felekezeti tanító volt. Ősei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenően néptanítók voltak. Az apa korai halála után a megözvegyült édesanya egyedül nevelte négy gyermekét, s igencsak meg kellett küzdenie a mindennapi betevő falatért. A legidősebb fiú, József az elemi elvégzése után a győri Bencés Gimnáziumba, majd a piaristák növendékeként Kecskemétre került. Különösen a matematika és a fizika iránt érdeklődött. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1919-ben kitűnő eredménnyel tanári diplomát szerzett. Egy évvel később, 1920. július 10-én a piarista rend tagjaként pappá szentelték.

Semmiből nem lesz semmi
Tanári pályáját vidéken kezdte. Tanított Szegeden, Vácott és Tatán. A leghosszabb ideig, összesen tizenkét éven át, a tatai kegyes-tanítórendi Gróf Esterházy Miklós Gimnáziumban. Ott döntötte el, hogy tudományos könyveket ír az ifjúságnak. Szerette volna feltárni az újabb nemzedékeknek a fizika csodáit, szépségeit. Első könyvét – 1929-ben – egy külföldi író művének hatására írta Időjóslás – időmeghatározás címmel. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért Övegesnek kétezer előfizetőt kellett összegyűjtenie. Hirdetőplakátot készített a következő felirattal: „Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József: Időjóslás – időmeghatározás című könyvét!”

VIII. osztályos konviktorok a rektorátus előtt Öveges József tanár úrral és az igazgatóval (1937)

Az 1924–1930-as éveket, merthogy a rendfőnökség áthelyezte, a váci Piarista Főgimnáziumban töltötte. Aztán 1930-tól 1940-ig ismét Tatán tanított. Iskolai fizikai kísérletein tanítványai szívesen vettek részt, s ezekről valóságos legendákat meséltek. Népszerűsége abban rejlett, hogy a legbonyolultabb kísérleteket is olyan nemes egyszerűséggel tudta elmondani, hogy azt még az iskolázatlan ember is megérthette. Beleképzelte magát a közönség helyébe, és csak azt mondta, amit ő is szívesen hallott volna.
Tanítványait arra buzdította, hogy a jelenségeket képzeljék maguk elé, és így próbáljanak beszélni róla. Nála az a diák sohasem kaphatott jeles osztályzatot, aki csak krétával a kezében a táblánál próbálta bebizonyítani a tudását. Ennek ellenére az ábrák megfigyelésére és megértésére is nagy gondot fordított. Az értelemnek és a szavaknak nagy súlya volt nála, a füzetek első lapjára kedvenc jelmondatát íratta diákjaival: „Semmiből nem lesz semmi!” Ezt a gondolatot maga is komolyan vette, és
a nehéz helyzetekben mindig alkalmazta is. A gyerekeket munkára nevelte, és többször kijelentette:
„... nem azt akarom, hogy tudjanak egy bizonyos geometriai vagy fizikai szabályt; a célom az, hogy szokják a munkát, tanuljanak meg dolgozni!”

Sokkal szebb a fizika, mint gondoltam!
Hitt az élőszó erejében, abban, hogy fontos a magyarázat. Kedvenc hasonlatát, amely egy jerikói rózsáról szólt, többször elmondta. Ez a rózsa egy „ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, csodálatosan szép, színes virág lesz belőle”. A tankönyveket ilyen száraz valaminek tartotta, amit a tanári magyarázat tesz varázslatával teljessé, színessé. Kollégáinak többször elmondta: „A mi szerepünk a bányászlámpáé: csak oda akarunk elegendő fénnyel világítani, ahol szükség van rá.”
A gimnázium 1936/37. évi Évkönyvében található a mester egyik fontos és kiemelkedő műve Fejezetek egy tanári noteszból címmel. (Lásd keretes összeállításunkat – A szerk.) Ebben a diákokhoz szól, nekik mondja el gondolatait, megfigyeléseit.

Öveges tanár úr az intézet kertjében természettant tanít

A tanítás után szívesen mélyedt el szaktárgyaiban; szakadatlanul tovább bővítette tudását. Szabadidejében tankönyveket írt, mert úgy gondolta, hogy nincs megfelelő könyv, amelyből tanulni lehetne. Kis Fizika címmel két műve jelent meg 1939-ben: „Szeretném, ha a könyvecskében nyoma maradt volna annak a szeretetnek és kedvnek, amellyel írtam. Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: Még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”
Tata 1964-ben díszpolgárává választotta. Egykori kedves iskolájában – a mostani Eötvös József Gimnáziumban – születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak. Az iskolában minden évben megrendezik az Öveges-emlékversenyt az I. és II. osztályosok számára. A tanulók matematikából és fizikából mérhetik össze tudásukat. Halálának 10. évfordulóján több hónapos Öveges József jelenségbemutató kiállítást tartottak. Örök álma volt, hogy tudományos játékszobákat létesíthessen, és 1995 őszén be is teljesült álma: megnyitották a Csodák Palotáját! Öveges professzor öröksége remélhetőleg tovább él a mai és a későbbi tanítók, diákok nemzedékeiben is.

Grósz Andrea